2012. 07. 23.

Szent Anna és Joákim


Szűz Mária, Jézus anyja történeti alak, neki is vannak szülei, akiket a jeruzsálemi és a názáreti hagyomány Joákimnak és Annának nevez. A Szentírás hallgat róluk, mert az evangélium íróinak főszempontja, hogy megismerjük Jézus Krisztust és a benne való hit által életünk legyen (Jn 20,31). A Szentföld azonban mintegy az ötödik evangélium tartja fenn hiteles és valóságos emlékezések sorát. Ezek között az első éppen Szűz Mária szüleinek jeruzsálemi háza a Juh-kapu és a Beteszda-fürdőmedence közelében. A keresztény hagyomány szerint azon ház helyén épült az 4. századra visszamenő templom, ahol Szűz Mária és szülei laktak és amit ma Szent Anna templomnak neveznek. Ezen kívül Észak-galieában Szeforiszban és Názáretben is volt egyszerű lakásuk. Joákim és Anna életét a gyermektelenség árnyékolta be. A Jakab protoevangéliumában olvashatunk áldozatos életükről. Joákim áldozatot akart bemutatni, amikor egyik pap figyelmeztette: „Nincs jogod, hogy elsőként mutasd be áldozatodat, hiszen nem nemzettél sarjat Izraelnek!” (Jk Pe 1,2) Joákim ekkor a pusztába ment, 40 napig  böjtölni. „Nem távozom innen, sem ételért, sem italért – mondta magában -, míg az én Uram és Istenem rám nem tekint. Az imádság lesz ételem és italom. Felesége, Anna, kettős bánatán bánkódott, két keservét keseregte: Keserves lesz az özvegységem, keserves a meddőségem!” (Jk Pe 1,4-2,1) Joákim az Úr angyalától kapott értesítést, hogy felesége, Anna gyereket vár. Anna is megkapta az ég üzenetét, hogy gyermeke születik, és ekkor így szólt: Úgy igaz, ahogyan él az Úr, az Isten – fogadkozott Anna -, szüljek akár fiút, akár leányt, áldozati ajándékul viszem az én Uram és Istenem elé! Az Ő szolgálatára lesz a gyermek élete legvégső napjáig!” (Jk Pe 4,1). Joákim az ünnepre hazatért, és Anna így szólt hozzá: Most már tudom, hogy az Úristen gazdagon megáldott. Mert lám, az özvegy nem özvegy többé, lám, a meddő asszony méhében fogant!” (Jk Pe 4,4) 
Mikor aztán Mária három éves lett, szülei a templomba vitték és Mária a templom hajadonjai közé került, ezentúl a templomban élt. Joákim Szeforiszba költözött, ahol nemsokára meghalt. Anna pedig, ebben szintén egyetért a hagyomány, újból férjhez megy, valószínű Názáretbe. Amikor Mária tizenkét éves lett az Úr templomában, akkor hazakerült Názáretbe, édesanyja új családjába. Ezek rajzolódnak ki az emlékek homályos rétegein keresztül. Amikor tizenhat éves lett, akkor váratlanul feltűnik a Betlehemből származó rokonnak, Józsefnek rejtélyes alakja, akiről már az evangéliumok is beszélnek. Márián pedig beteljesedett Joákim áldása: Atyáink Istene, áldd meg ezt a gyermeket, add, hogy a neve emlékezetes legyen örökké, minden nemzetség előtt!” (Jk Pe 6,2) 
A hagyomány szerint Szent Anna megérte a Szentcsalád hazatérését Egyiptomból és örvendezett annak, akiért és aki által a kegyelmet kapták.
Szent Anna tisztelete a 13–14. században terjedt el Magyarországon, a keresztes háborúkból visszatért lovagok elbeszélései nyomán. Tiszteletét tanúsítja az Árpád-kori Marosszentanna, Nyárádszentanna temploma, továbbá a Szent Anna-tói, a csíkbánkfalvi Kálvária, a csíkszenttamási, a Gyergyószentmiklós Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnák. Az ünnep napja a jeruzsálemi Szent Anna templom fölszenteléséhez, július 26.-hoz fűződik. Bálint Sándor a következőket írja: Szent Annát kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép, továbbá akiknek foglalkozása valamiképpen az asszonyi gondoskodással függ össze. Védőszentje volt a bányászoknak is, nyilvánvalóan azért, mert ünnepének evangéliuma a szántóföldön elrejtett kincsről, a drágagyöngyöt kereső kalmárról szólt, és e hasonlatokat Szent Annára is lehetett vonatkoztatni. A barokk korban Szent Anna külön tisztelt patrónája volt a várandós asszonyoknak és a haldoklóknak. Tiszteletének napja a keddi nap. Csíkszeredában a második világháború után minden keddi napon megtartották Szent Anna tiszteletét. 
Ma is kérjük közbenjárását a várandós édesanyákért:
Dicsőséges édesanya, Szent Anna, Isten az áldott állapotban lévő anyák támaszául is rendelt téged. Bizalommal és állhatatosan kérünk, könyörögj a gyermeket váró édesanyákért és szívük alatt hordott gyermekükért! Isten óvjon meg őket minden bajtól! Szent Anna, te állj mellettük majd akkor is, amikor világra hozzák gyermeküket! Esdj ki számukra erőt és türelmet, hogy áldozatos szeretettel fogadhassák azt, akit már most nagyon szeretnek! Két legdrágább édesanya, Szent Anna és Istenszülő Boldogságos Szűz Mária, könyörögjetek az áldott állapotú édesanyákért! Szűzanyám és Szent Anna, bízunk bennetek! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése