Oldalak

2012. 08. 06.

JÉZUS SZENT ARCÁNAK TISZTELETE

 JÉZUS SZENT ARCÁNAK TISZTELETE
Két alkalommal (1995. február 17-én és március 15-én) vérzett az itt látható Szent Arc-kép Cotonou-ban (Benin), Nyugat-Afrikában.

1995. februárjában Cotonou-ban (Benin), Nyugat-Afrikában egy 18×24 cm nagyságú bekeretezett Szent Arc kép vérezni kezdett. Amikor a sürgősen odahívott orvos megérkezett, nem tudott vérmintát venni, mivel a vér közben megalvadt. Mindez 13 szemtanú jelenlétében történt, akik jelen voltak, amikor egy hang így szólt: „Ismét eljövök és az orvos be fogja tudni fejezni a vizsgálatot.” Kémcsöveket készítettek ki, hogy a vért felfogják.
1995. március 15-én kb. 17 órakor a Szent Arc ismét bőségesen vérezni kezdett, és a vért sikerült felfogni. A kémcső negyed részig volt tele, amikor ezt hallották: „Elég, magam fogom feltölteni.”
Az orvos megállapította, hogy a kémcső negyedéig volt tele, majd kb. 45 perc múlva teljesen tele lett. Hogyan történt ez? Nem tudta megmagyarázni, csak csodálkozott. 12 tanú volt jelen. Oly erősen vérzett a kép, hogy a Szent Arc vonásait alig lehetett felismerni. A vért megvizsgálták, és az eredmény a következő volt: emberi vér. A vércsoport: AB, Rh pozitív.

Ima:
SZERETETT JÉZUSOM IMÁDÁSRA MÉLTÓ ARCA!
IMÁDLAK ÉS SZERETLEK TÉGED LELKEM MINDEN EREJÉVEL.
ALÁZATTAL KÉRLEK, HOGY ISTEN KÉPÉT ÁLLÍTSD HELYRE BENNEM.
TISZTA SZÍVET TEREMTS BENNEM, ISTENEM!
NE VESS EL ENGEM SZÍNED ELŐL!
MINDEN ÁLTALAD TÖRTÉNJÉK BENNEM,
ÉRTED, Ó JÉZUSOM, A TE DICSŐSÉGEDRE,
IRÁNTAD VALÓ SZERETETBŐL. AMEN.

ÖRÖK ATYA! FELAJÁNLOM NEKED SZERETETT FIAD IMÁDÁSRA MÉLTÓ ARCÁT,
SZENT NEVED DICSŐSÉGÉRE ÉS A LELKEK ÜDVÉRE. AMEN


Krisztus halotti leplet 1572 óta TURINBAN /Olaszország/ őrzik. Erre mint egy fénykép lemezre kirajzolódott KRISZTUS URUNK holttestének képmása negatív képben. De ezt csak 1898-ban fedezték fel,miután a fényképezést feltalálták s egy olasz ügyvéd lefényképezte a turini leplet és amikor a lemezt előhívta,azon Jézus Krisztus holttestének pozitív képet kapta meg.
Megállapították,hogy a halotti lepelként használt vásznon levő negatív kép annak az aloé és mirhakeveréknek a vegyi hatására jött létre,amivel a temetéskor bekenték az Úr Testét. A turini leplen, az Úr kezein és lábain a szögek sebhelyei,valamint az oldalán a lándzsaszúrás sebe, és az ostorozás és ütlegelések által ejtett sebek is mind megtalálhatók. De a pozitív képen, a homlokon és a hajzaton, valamint a Test más helyein is látható fehér foltok negatívja nem vegyi hatásra jött létre a lepedőn, hanem az Úr Testén ejtett sebekből kiömlő Vér ráalvadt a lepedőre és sötét foltokat hagyott rajta. Ezért vannak világos foltok a pozitív képen. Ez bizonyság arra, hogy a töviskorona mely, vérző sebeket ejtett az Úr fején és hogy az Úr Teste nemcsak a töviskoronától, nem csak a szögek és lándzsaszúrás helyein, hanem az ostorcsapásoktól és az ütlegelésektől is több helyen vérzett. Az orron, a jobb arcon és az állon látható daganat ütlegeléstől származik.
II Leo a vallásosság felélesztése eszközének mondta a felfedezést. X Piusz kifejezte kívánságát, hogy Jézus Szent Arcát mindenütt megismerjék és minden keresztény családban tiszteljek. XI Piusz kijelentette: „Személyesen tanulmányoztuk a leplet és meg vagyunk győződve hitelességéről.“
De a Szent Arc tisztelete nem csak a halotti Arcra, hanem a kereszthalál előtti Jézus és a feltámadt Krisztus Arcának tiszteletére is vonatkozik. Nem a turini leplen levő kép felfedezésével kezdődött a Szent Arc tisztelete, hanem sokkal korábban. Maga az Úr alapította meg szentéletű apácáknak adott kinyilatkoztatásaival, hogy értékes eszközt adjon nekünk a bűnösök megtérítésére, és hogy a Veronika-lelkeknek most is alkalom nyíljék Krisztus szenvedő Arcának letörlésére.
A XIII. században Szent Gertrúd és Szent Mechtild apácafőnöknőknek, valamint a XIX. század első felében a Szent Peterről nevezett Mária karmelita nővérnek /Tourus/ adott az Úr mindenkinek szóló kinyilatkoztatásokat Szent Arcának tiszteletéről. Az alábbi 10 pontból álló ígéret e három szentnek adott kinyilatkoztatásokból van kivonatolva.
ÍGÉRETEK, MELYEKET JÉZUS AZOKNAK ADOTT, AKIK SZENTSÉGES ARCÁT TISZTELIK
1. Akik emberségem képmását tisztelik, azok lelkük melyen Istenségem képmását nyerik el és attól megvilágosítást kapnak. Arcomhoz való hasonlóságuk által fénylőbbek lesznek az örök életben, mint mások.
2. A bűn által a lelkükben eltorzított Istenképet halálukban ismét helyreállítom.
3. Akik Szent Arcomat az engesztelés szellemében tisztelik, oly kellemesek nekem, mint Veronika, ugyanazt a szolgálatot teszik nekem most, mint akkor Ő. Hálából Arcom isteni vonásait a lelkükbe vésem.
4. Imádásra méltó Arcom mintegy az Istenség pecsétje,és az a tulajdonsága,hogy azokba a lelkekbe, akik hozzá folyamodnak, belevési Istensége képét.
5. Mentől jobban szorgoskodtok azon, hogy istenkáromlásoktól eltorzult Arcom vonásait helyreállítsátok, annál inkább gondját viselem bűntől eltorzult lelketeknek. Képemet ismét lelketekbe vésem és oly széppé teszem lelketeket, mint a szent keresztség felvételekor volt.
6. Akik Szentséges Arcomat a Mennyei Atyának engesztelésül felajánlják, lecsillapítják Szent haragját és mintegy mennyei érmet nyernek azáltal, mellyel a bűnösök megtérését megvásárolhatják.
7. Szentséges Arcom felajánlóitól semmit se tagad meg az Ég. Én magam nyitom meg ajkamat, hogy szándékaikat a Mennyei Atyám elé vigyem.
8. Csodák történnek Szentséges Arcom tisztelete által. Arcom képmásának tisztelőit szeretetemmel övezem, megvilágosítom és a jobban állhatatossá teszem.
9. Sose hagyom el Szentséges Arcom tisztelőit.
10. Mindazokat, akik ebben az engesztelő műben Ügyemet szóban, imával,vagy írásban támogatják, Mennyei Atyámnál megvédem, haláluk óráján lelkük képét minden szennytől megtisztítom, és eredeti szépségét visszaadom.

Részletek a Magyar Katolikus Püspöki kar 1946-os karácsonyi (engesztelésről szóló) körleveléből, amelyet 1947. január elsején tettek közzé.
(A körlevelet 14 főpásztor írta alá Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsekkel az élen.)
„…Ha már a földi remények megint így elhervadtak, a békét ott kell keresnünk a Béke Fejedelménél és a Béke Királynőjénél; keresnünk, sürgetnünk, kérnünk kell érte szünet nélkül (Ap. csel. 12, 5), amíg meg nem kapjuk, amíg meg nem találjuk, és amíg a béke országa meg nem nyílik nekünk (Máté 21, 23). Mi, hívők, vegyük kezünkbe a béke szent ügyét, úgyhogy ostromoljuk meg az eget milliók és milliók alázatos, állhatatos imádságával és imádsággal egészen átitatott élettel…”

1 megjegyzés:

  1. Jézus az örök élet adója.A mi megváltónk.Értünk szenvedett a keresztfán,mert nagyon szeret minket és nem szeretné,hogy elvesszünk. . Ezért adjunk hálát neki és imádjuk őt!Tartsunk bűnbánatot,kövessük tanításait! Szeressük egymást úgy ,ahogy ő szeret bennünket!Segítsünk embertársainkon,imádkozzunk önmagunkért és egymásért!Várjuk őt alázatos ,türelmes és hálás szeretettel!Kérjük a Szentlelket hogy segítsen nekünk,s jöjjön szívünkbe! Ami még nagyon fontos. Jézus szent arcának képe előtt imádkozzuk el ezt a szép és hathatós imát! Engeszteljük ki az Atyát ! Ha tudjuk nyomtassuk ki és tegyük méltó helyre,ahol alázatos és hálás szívvel tiszteljük és imádjuk őt! "Mert úgy szerette Isten a világot,hogy egyszülött fiát adta,hogy aki hisz őbenne,el ne vesszen,hanem örök élete legyen." (János 3:16) Dicsőség a drága és szeretetteljes egyetlen Istennek az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.Miképpen kezdetben,most és mindörökké.Ámen.

    VálaszTörlés