2013. 04. 15.

A San Francisco-i Központi Kórház kísérlete - Az ima ereje

Az ima ereje
Nemrégen egy amerikai szívspecialista kutató orvos azzal a talán meglepő felismeréssel állt elő, hogy az ima pozitív energiával hat a betegségek gyógyítására!
Minden vallás, amely ismeri a felsőbbrendű lényhez intézett imát, megegyezik abban, hogy igen nagy energia rejlik benne, és elvileg csak pozitív hatást gyakorolhat az imádkozó tudatára. De vajon hat-e másokra is? Arra a személyre például, akiért imádkoznak? Akkor is így van ez, ha sok vallás képviselői nem tudnak erről, vagy nem képesek ezt ilyen szépen szavakba önteni. Ma már egyre inkább úgy látszik, hogy az imának terápiás, vagyis gyógyító hatása van.
Amikor idáig eljutunk, kiderül: számos vallás papja, tisztségviselője és sok más, hagyománytisztelő ember élénken ellenzi, hogy a tudomány behatoljon a vallás és konkrétan az ima területére. Úgy vélik, hogy ez nem lehet kutatás tárgya, a profán tudomány ne tegye be szentségtelen lábát erre a féltve őrzött területre. Hogy maradjon legalább egy kicsiny mezeje az ember szellemi tevékenységének, amit nem fognak elemezni, kutatni, vizsgálgatni.
Érthető, de nem tartható álláspont. Már csak azért sem, mert a kutatók egy része oda sem figyel az efféle aggályokra. Ugyanakkor paradoxon módon lehet, hogy éppen ezek a tudományos eredmények győznek majd meg a vallás, az ima, a hit hasznosságáról olyanokat, akik erről eddig hallani sem akartak...
Háromszáz évvel ezelőtt az európai tudomány akkori "csúcsfejei" a legalapvetőbb dolgokban sem hittek, vagy amiben hittek, azt rosszul tudták. Minden tudós egyöntetűen azt állította, hogy az energia nem hathat a távolba. Galilei például kigúnyolta Keplert, amikor utóbbi kijelentette, hogy a Hold gravitációs ereje hatást gyakorol a tengerek árapályára. A neves olasz tudós "őrült képzelgésnek", fantáziálásnak nevezte Kepler elképzelését. Ma már a tudomány szilárdan Kepler oldalán áll. Lehet tehát, hogy néhány évtized múlva az ima ügyében is megváltozik a hivatalos álláspont?
A San Franciscó-i Központi Kórházban tíz hónapon keresztül figyeltek 402 beteget. A betegeket két csoportra osztották. Az egyikbe 192 páciens jutott, ők voltak az "imádságosak", a maradék 210 beteg pedig az ellenőrző csoportot alkotta. A kutatók nagyon szigorúan vigyáztak arra, hogy minden a lehető legtudományosabb kritériumok alapján történjen, hiszen a kísérlet csak így lehet sikeres. És ami talán még ennél is fontosabb: ha betartják a szabályokat, akkor lesz esélyük arra, hogy a tudományos körök is komolyan vegyék majd őket, és elfogadják az eredményeket. Amelyekről előre természetesen semmit nem tudhattak. Tehát egyáltalán nem arról volt szó, hogy egy előre elkészített koncepciót akartak volna megtámogatni valamilyen - bármilyen! - eredménnyel.
A kísérlet tíz hónapja alatt a kutatók két betegcsoporttal dolgoztak. Mindkettőbe sorsolás útján választották ki a betegeket, és hogy a kísérlet sikerét semmi ne zavarhassa meg, a kutatás célját nemcsak az érintettekkel, a betegekkel nem közölték, de még az osztályos orvosokat, ápolónőket és az adminisztratív személyeket sem avatták be abba, hogy melyik beteg melyik csoportba tartozik! Így szóba sem jöhetett, hogy a személyzet bármi módon is kedvezett volna egyik vagy másik csoport tagjainak.
 

A kísérletet Randolph Byrd, a kaliforniai egyetem szívspecialistája vezette. A munka kezdetén a kutató felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok területén élő katolikus, protestáns, és más egyházak tagjaival. Arra kérte őket, imádkozzanak betegeik egy csoportjáért, akiknek nagy szükségük van a segítségre.
Az imádkozó csoportokat ily módon egy nagyszabású tudományos kísérletbe vonták be. Arról azonban ők sem tudtak, hogy létezik egy kontrollcsoport is, amelynek tagjaiért viszont senki nem fog imádkozni. De hiszen csak így működhetett jól a kísérlet, csak így lehet a kapott adatokból megfelelő következtetést levonni. Az Egyesült Államok-szerte elszórt imacsoportok csak egy keresztnévlistát kaptak. Ebből tudták, hogy aznap éppen Johnért vagy Christophért fognak imádkozni, holnap esetleg Maryért, Kevinért vagy Judithért.
A csoportok elosztották maguk között a betegeket, és naponta többször imádkoztak értük. Minden egyes betegért öt-hét személy imádkozott naponta, rendszeresen. Soha nem hagytak ki egyetlen alkalmat sem, hogy kérjék Istent, adjon egészséget az ismeretlen betegnek.
És mi lett az eredmény? Akár hiszik, akár nem, az imák látványos sikert hoztak. Az imával ( is ) gyógyított idős szívbetegek alig ötödannyi antibiotikumot fogyasztottak, mint az ugyanolyan korú és állapotú, de imával nem segítettek. Harmadannyi esetben fordult elő szívelégtelenség, és az "imacsoport" tagjai közül senkit sem kellett lélegeztetőgépre kapcsolni a kísérlet tíz hónapja alatt - míg a kontrollcsoportban tizenkét beteg esetében szükség volt a berendezés használatára.
Most már csak egyetlen dolgot tehetünk az előbb elhangzottakhoz. Ajánlom, hogy ezen gondolkozzanak el! Ha ez a kísérletsorozat egy új gyógyszer kipróbálását jelentette volna, az eredményt "nagyon jónak", jelentőségteljesnek, tudományosan szólva "szignifikánsnak" ismerték volna el, és haladéktalanul elkezdik gyártani ezt a hatásos gyógyszert. De mivel a betegek állapotán "csak" az imák javítottak, a hivatalos tudomány nem repesett örömében. A kísérletről egyetlen szó sem esett a tudományos szaklapokban, egyszerűen agyonhallgatták az egészet.
 

Mi az ima tulajdonképpen? A szóban forgó kísérletet vezető Byrd doktor arra a belátásra jutott, hogy a betegekért imádkozás nem volt más, mint energia. Távirányított, olykor egyenesen személyre szóló, célzott energianyaláb, ami elérte a kívánt hatást, javított a beteg állapotán. Az más kérdés - állapította meg Byrd kénytelen-kelletlen -, hogy a tudomány ezt az energiát sem mérni, sem létezését igazolni nem képes.
A hivatalos tudományos álláspont ilyenkor általában így hangzik: a jelenség, folyamat, képesség nem is létezik. Pedig hát a válasz nem ilyen egyszerű. Ami ma nem mérhető vagy nem igazolható, az attól még nyugodtan létezhet és hathat. Időszámításunk előtt, Krisztus idejében, vagy Szent István király alatt, de még ötszáz évvel később sem tudta senki igazolni a Földön, hogy létezik elektromos energia vagy elektromágnesesség. Pedig már akkor is volt, csak nem tudtak róla. Vagy ha tapasztalták valahol - például villámcsapásnál, elektromos ráják testében - nem tudták, mire véljék. Márpedig amit nem ismertek, azt akkor sem tudták mérni, sem létezését igazolni.
A maradi gondolkodásúak - korántsem csak tudósok, hanem egyházi emberek, sőt egyszerű hívek is - felháborodottan fogadták a sajátos imakutatás eredményeit. Ez legalább olyan meglepő, sőt döbbenetes, mint az, hogy a különböző tudományágak hivatalos képviselői is fenntartásokkal reagáltak a kísérletre. A maradiak álláspontja szerint ugyanis az ima csak akkor lehet hatásos, az imádkozás akkor lehet hatásos, ha a beteg ágya mellett történik. A másik ellenző csoport pedig azon akadt fenn, hogy az ilyen vallásos megközelítésnek ugyan miféle szerepe lehetne a modern orvostudományban? És akadtak olyanok is, akiknek nem tetszett, hogy az ima a jelek szerint több ezer kilométerről is hathat. Hiszen ha ez így van, akkor valóban történik valamiféle energiaátadás nemcsak ember és ember, hanem ember és Isten között is? Az imádkozó valóban energianyalábot küld az égbe, a ködös "mennyekbe" - vagy bárhová, hiszen a legtöbb tan szerint a Mindenható egyszerre mindenütt jelen van, az egész mindenségben..
Ily módon aztán sokan a távgyógyítást önmagában is abszurdnak vélték és vélik, míg mások valóságos istenkáromlásnak fogták fel a kísérletet. Csak egyvalamivel nem szállhatott vitába senki sem: az eredményével. A kísérletet a legszigorúbb tudományos módszerek pontos betartásával végezték el, az eredmény így megkérdőjelezhetetlen volt.
Akkor hát mi a baj? Vagy helyesebb úgy feltenni a kérdést: Mi az ima? És voltaképpen micsoda, kicsoda az imádkozó ember? Mi mindenre képes ez a lény?
Az ártatlannak látszó orvosi imakísérlet hatalmas vitákat és érdekes, sőt létfontosságú gondolatokat ébresztett szerte a világon. Mint emlékezetes, a kísérlet keretében szívbetegek egyik csoportjáért sok ezren imádkoztak tíz hónapon át, míg a betegek másik csoportjáért senki sem imádkozott. A vizsgálatok szerint az első csoport tagjai sokkal jobban vészelték át a betegséget, mint a másodiké.


Az eredmények tükrében elmondható - és ennek már semmi köze sem volt az orvosi kísérlet lefolyásához -, hogy az ember sokkal több annál a behatárolt, különböző fizikai anyagokból felépülő anyaghalmaznál, aminek hiszik. Hihetetlen távolságból tud hatni mások sorsára! Saját anyagi testétől függetlenül, a lelkével, tudatával, a szellemiségével csinálta, amit csinált. És ugyanez fordítva is igaz: a folyamat másik végén található betegek afféle befogadóállomások voltak. Az általuk sohasem látott személyek feléjük irányított gondolatait és jókívánságait a lelkük - agyuk, tudatuk, szellemük - befogadta és hasznosította. A pozitív "adók" a "vevők" oldalán is pozitív hatást váltottak ki, ahogyan azt az "adók" akarták!
A kutatás tárgya a legtöbb, hivatalos tudományt képviselő tudós számára a science-fiction világába tartozik. Nem vették eléggé komolyan, vagy éppenséggel egyáltalán nem. Viszont ismert az a kísérlet is, ahol a magasabb szellemiséget eleve kizárták. Különféle vallású csoportok tagjai intenzíven imádkoztak azért, hogy egy nagyon egyszerű biológiai folyamatból élet szülessen...
Komposzttalajba két helyre magokat ültettek. Felkérték a résztvevőket, hogy az egyik csoportért imádkozzanak, a másikért viszont senki nem tett semmit. Az alanyok nem is tudták, hogy van másik magcsoport. És amikor kihajtottak a kis magvak, kiderült: az imával segített magok közül sokkal több hajtott ki, mint a kontrollcsoportban! Ezt a kísérletsorozatot másféle magvakkal, olykor beteg, életképtelen magokkal is folytatták. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy az ima annál hatékonyabb, minél nagyobb bajban van az élő szervezet, amelyért imádkoznak!
 

Tehát nem csupán érző, gondolkodó lényeken segített az élő, gondolkodó lények imája, hanem feltehetően az élő szervezetek minden szintjén hatni tud, a mikroszkopikus méretű baktériumoktól egészen a legfejlettebb értelmes lényekig.
Márpedig ha ez így van,akkor rengeteg újabb kérdés merül föl. Oly sok, hogy azok rendszerezésére, további kutatásokra, új és valós elméletek lefektetésére, a tapasztalok összegyűjtésére szinte már teljesen új tudományágra lenne szükség. És természetesen olyan kutatókra, akik képesek levetkőzni az összes eddigi régi, megcsontosodott beidegződést és egészen más alapokról tudják szemlélni az életet, a világot. Mivel a világ - mint ebből a különös kísérletsorozatból is kiderül - még ma is tele van csodálatosabbnál csodálatosabb meglepetésekkel. 


Forrás: Nemere István honlapján: Az ima segíti a tudományt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése