2013. 04. 01.

BRICS contra IMF és Világbank

Közös valutaalapot és fejlesztési bankot hoztak létre a feltörekvő nagyhatalmak BRICS -
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika pénzügyminiszterei és nemzeti bank elnökei is találkoztak egymással Durban-ben ahol az öt állam vezetői csúcstalálkozót tartottak.
Minthogy nincsenek megelégedve az IMF és a Világbank szereplésével és keveslik abban a feltörekvő nagyhatalmak és szegény országok szerepét, ezért valamiféle alternatív megoldásban gondolkodnak a BRICS vezetői. Az öt államnak fantasztikusan nagy valutatartaléka van, több mint 4400 milliárd dollár!  
Ugyanakkor az amerikai jegybank folyamatosan nyomja az új dollárokat és közben az amerikai vagy európai államkötvények nem hoznak különösebb hasznot.
A világ népességének 43%-a él ebben az öt országban és mindegyikben gyorsabb a gazdasági növekedés, mint Európában vagy Amerikában.
A BRICS-en belüli kereskedelem értéke 2002-ben még csak 27 milliárd dollár volt, 2012-ben már meghaladta a 282 milliárd dollárt!
A BRICS vezetői meghívtak 15 afrikai állam vezetőjét, mert az új fejlesztési bank ugyanis az ő érdekeiket is fogja szolgálni.
Létrejött a BRICS államok közös valutaalapja és fejlesztési bankja, és ez alapjaiban megváltoztatja a világ pénzügyi rendszerét, hiszen az erőviszonyok gyors ütemben tolódnak el a fejlett államokból a fejlődő világ felé. A BRICS vezetői megállapodtak erről Durban-ben, és ez olyan történelmi fordulópont, mint az IMF és a Világbank megalapítása Bretton Woodsban 1944-ben.

**
Hallgassuk meg Dilma Roussef brazil elnök asszony nagyszerda esti nyilatkozatát: „Nagyon elégedett vagyok azokkal a határozatokkal, amelyek segíthetnek a BRICS megerősítésében és globális szerepének megszilárdításában,” nyilatkozta a BRICS csúcstalálkozó végén tartott sajtókonferencián.  
A találkozó új fontos lépést jelent a feltörekvő gazdaságok BRICS csoportjának megszilárdítása felé, amely a remények szerint egyre jelentősebb szerepet fog betölteni a globális döntéshozatali folyamatokban.
Különösen elégedetett volt a BRICS Fejlesztési Bank létrehozása irányában elért haladással. A kétnapos csúcstalálkozón a tagországok vezetői megállapodtak a fejlesztési bank létrehozásában és a BRICS tagországok közötti Különleges Tartalékalap Megállapodás létrehozásának előkészületeiről. „Ma fontos lépéseket tettünk a fejlesztési bank létrehozása felé, aminek a kihívásokkal arányos finanszírozási forrásokkal kell rendelkeznie. Ez az intézmény a mi hozzájárulásunk a globális gazdasághoz annak egyik legfontosabb jellemzője, a fejlesztés finanszírozása tekintetében.” jelentette ki. “Ma ugyancsak elkezdtük a munkát deviza tartalékalap létrehozására, amelynek célja a BRICS országok együttműködésének, gazdasági és pénzügyi integrációjának erősítése,” tette hozzá az elnök asszony.
Bár a BRICS azt reméli, hogy a fejlesztési bank a tagországok Világbanktól és a Nemzetközi Valutatalaptól való függésének csökkentését szolgálhatja a fejlesztési tevékenységek finanszírozásával, Rousssef elnök asszony kiemelte az ilyen többoldalú nemzetközi szervezetek reformjának fontosságát, mondván „az szükséges, hogy ezeket korszerűsítsük, legitimebbé és a mai világot jobban képviselni képes szervezetekké tegyük.”
„A 2013-as év kulcsfontosságú a Nemzetközi Valutaalap megreformálásának végrehajtása szempontjából, hogy a globális gazdaság új realitásaihoz igazítsuk a szervezetet,” tette hozzá az elnök asszony.
Az államfő azt is kijelentette, hogy a BRICS-nek szélesítenie kell együttműködését a védelem, a szervezett bűnözés és a kábítószerek illegális kereskedelme elleni harc terén is. A BRICS és Afrika kapcsolatait stratégiainak nevezve Rousseff elnök asszony kijelentette, hogy nagy lehetőségek állnak „az egyenlő partnerek közötti szövetség” előtt, hozzátéve, hogy a BRICS tagországok infrastrukturális területen meglévő szakértelme segíthet az afrikai országoknak abban, hogy megfeleljenek a fejlesztési kihívásaikra. A BRICS Afrika második legnagyobb kereskedelemi partnere, mondta Rousseff elnök asszony, hozzátéve, hogy a BRICS és Afrika közötti kereskedelmi forgalom értéke egy évtized alatt a tízszeresére nőtt, és 2012-ben elérte a 330 milliárd USD-t.
A BRICS Fejlesztési Bank létrehozása a fejlődő országokkal, különösen az afrikai országokkal való együttműködésre több lehetőséget biztosít.

Forrás: AsiaPORT szerkesztőség 2013.03.26., és a Tőzsdefórum 2013.03.29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése